Meg is hoztuk a 2. fejezetet :) Remélem, hogy tetszeni fog :$
Jó olvasást!
És légyszi írjatok kommenteket, mert tudni szeretnénk, hogy tetszenek e a részek, vagy nem :D
Jó olvasást!
És légyszi írjatok kommenteket, mert tudni szeretnénk, hogy tetszenek e a részek, vagy nem :D
2. fejezet
-
Egész rendes ez a
Kevin… - dörmögte Apa reggeli közben, én pedig diszkréten visszaköptem a tejet
a poharamba.
-
Tessék? – Annyira
meglepődtem, hogy nem hittem a fülemnek.
-
Kedves volt az a
fiú tegnap… - mormogta még halkabban. Merri csak halkan kuncogott, én pedig
fülig érő vigyorral lestem Apát, aki mondhatni a tányérjába hajtotta a fejét.
Óvatosan Anyára pillantottam, aki bíztatóan mosolygott rám.
-
Úgy gondolod? – A
szemem felcsillant, és onnantól kezdve még akkor sem lehetett volna elvenni a
kedvemet, ha lapáttal jön nekem egy maszkos gyilkos.
A szombati koncert után Merri
nálunk aludt, így ő is ott volt a vasárnapi „családi reggelin”, ami most az
egyszer elég boldognak bizonyult.
Délután Merrivel elmentünk
vásárolgatni a plázába, és kihagyva a tanulást, ott töltöttük az egész napot.
Ha nem mentünk be az összes ruhaboltba, akkor egyben sem voltunk… Végigjártunk
minden helyet, felpróbáltuk a legjobb ruhákat, és mikor kellőképpen
kifáradtunk, akkor leültünk a pláza „kajálós” részére, ahol mindenféle
gyorséttermi büfé van. Én egy adag salátát, Merri pedig egy méretes hamburgert evett,
miközben kibeszéltük az élet nagy problémáit. Én végig csak Kevinre tudtam
gondolni, de közben Merri elmesélte, hogy mit álmodott.
-
Az volt, hogy az
énekes, vagyis Damien még odajött hozzánk az autogramosztás után, és elhívott
engem randizni. Nagyon aranyos mosolya volt. Szerinted fogok még találkozni
vele? – A szeme úgy csillogott, mint nekem, amikor Apa Kevinről beszélt.
-
Figyelj. A
sztárok általában bunkók. El vannak szállva maguktól, azt hiszik, hogy mindent
megtehetnek. Én az ilyet nagyon utálom. Förtelmes.
-
De, hát, végig
ránk nézett… - dadogott.
-
Figyelj, Merri.
Nagyon szeretlek, de most ki kell, hogy ábrándítsalak. Szerintem soha többé nem
fogod élőben látni – simítottam végig a karját, de ő egy hisztérikus módjára
elkezdett dühöngeni.
-
Fogadjunk, hogy
még fogom látni! – Majdhogynem kiabált már, de ezt még mindenki mindennapi
dolognak vette, csakhogy mikor röhögve megráztam a fejemet, akkor Merri
hirtelen újra felordított, és az asztalra támaszkodva felpattant a helyéről. –
Azért nem akarsz fogadni, mert tudod, hogy veszítenél! Ha most nem fogadsz
velem, Skyler Frewin, akkor az egész világ meg fogja tudni, hogy mennyire
puhány vagy!
Ha nem is az egész világ,
akkor már az egész pláza megtudta, hogy „mennyire puhány” vagyok, mert Merri
elég hangosan közölte velem a dolgokat.
-
Ha csöndben
maradsz, akkor fogadok! Meg… ülj le. – Kitoltam az arcomból az ujját, majd
pedig mikor mindketten leültünk, akkor elkezdtünk röhögni. Talán mi így
fejezzük ki a szeretetünket egymás iránt? Lehet.
Nem tudom, hogy Merri
kiabálása miatt, vagy csak úgy spontán, de körülbelül húsz ismerősnek jelölésem
érkezett a közösségi oldalon, amit sorban, mindet elutasítottam.
Boldogan indultam el a
suliba, ahol mindenki az óriási Rihanna koncertről beszélt. Normál esetben
bántott volna, hogy nem lehettem jelen a neves eseményen, de most boldogabb
voltam, mint valaha.
A szekrényemhez siettem, ahol
először a zárral bíbelődtem, majd pedig a könyveimet kerestem benne.
-
Szóval, Miss.
Rihanna-koncert – támaszkodott hirtelen valaki a mellettem lévő szekrényhez, én
pedig ijedtemben hátraugrottam, és még a nálam lévő könyveket is elejtettem.
Kevin állt ott, bájos vigyorral az arcán.
-
Hello, Mr.
„Mindenhol-ott- vagyok, és mindenkire-a-frászt-hozom”… - biccentettem oldalra a
fejemet, és megpróbáltam csúnyán nézni rá. Mielőtt lehajolhattam volna a könyvekért,
ő udvariasan felvette őket, és a kezembe nyomta.
-
Mit gondolsz?
Milyen volt a koncert? – kérdezte ő is.
-
Igazából… ahhoz
képest, hogy nem is tudtam a banda létezéséről… Egész jó. A hétvégén még
hallgattam pár régi dalukat is – mosolyogtam, de igazából nem tudtam mást
hozzáfűzni az egészhez. Féltem, hogy majd mikor újra beszélünk, akkor majd nem
lesz témánk, de ez nem így lett.
-
Azok milyenek
voltak? – vigyorgott. – Harapófogóval kell kihúzni belőled az információt?
-
Tetszettek! Az
előzenekar után azt hittem, hogy majd a banda is olyan hörgős lesz, de végül
kiderült, hogy nem…
-
Akkor, remélem,
hogy megtisztelsz majd az újabb hétvégi koncerten is…
-
Mi? – röhögtem el
magamat.
-
Úgy adódott, hogy
mi leszünk az előzenekar. Vagyis, hogy még nem biztos, de egy megbeszélés után
fel fogunk lépni…
-
Úristen! Ez
nagyon király – kezdtem el vidáman mosolyogni.
-
És ha eljönnétek,
akkor valahogy biztos intézünk nektek ingyen jegyeket – kacsintott.
Miután felajánlotta a
jegyeket, kezdtem azt hinni, hogy csak maga miatt hívott, hogy híresítsük a
feltörekvésben lévő együttesüket.
Amikor a koncertről
tartottunk hazafelé, akkor beszélt nekünk róla. Ő alapította a bandájukat,
aminek még egyelőre neve sincsen, basszusgitáron játszik, és néha-néha még a
dob mögött is meg lehet találni. Először még nem azok a tagok voltak, akik most
is. Csak akkor egy olyan társaság gyűlt össze, ahol a konfliktusok mindig ott
voltak, csak egy ideig nem foglalkoztak velük. Majd mikor komolyabbra fogták a
dolgot, akkor lecseréltek pár tagot, így pedig egy sokkal jobb közeg jött
össze. A fiúknak már ott volt egy cél a szemük előtt. Tudták, hogy érjék el, és
tettek is érte. Most pedig már ott vannak, hogy egy híresebb banda, vagyis a RiverMakers előzenekara lehetnek.
Az egyik szünetben Christal
és Spencer jöttek oda hozzám. Pedig nem is tőlem kellene bocsánatot kérniük.
-
Szia, Sky! Mi jót
csináltál a hétvégén? – vigyorgott elégedetten Chris.
-
Képzeld, elmentem
egy koncertre – mosolyogtam gúnyosan, mikor meghallottam a cinizmust a
hangjában. Valószínűleg most el akarja mesélni, hogy neki milyen volt, de
valójában nem érdekelt, ezért nem kérdeztem vissza. Csakhogy, ő így is elkezdte
mondani.
-
Valószínűleg nem
olyan jó koncerten, mint mi… Rihanna fantasztikus volt.
-
Egyébként, Chris
– hallottam Merri hangját a hátam mögül. – Nem értem, hogy miért te vagy olyan
büszke magadra, mikor Spencernek köszönheted a jegyeket. Egyáltalán
megköszönted már neki?
-
Nem kell
megköszönnöm, mert ez elvárható a legjobb barátnőktől! De már megháláltam neki
– prüszkölt, majd hátat fordított, és Spencerrel az oldalán elviharzott.
-
Szerinted mit
vett neki? – kérdezte Merri, amikor már hallótávolságon kívül kerültek.
Mindketten tudjuk, hogy
Christal apukája dúsgazdag. Ha valamire szüksége van az icipici és egyetlen
lányának, akkor azt valószínűleg meg is kapja. És nem mellesleg Chris
szótárában a hála azt jelenti, hogy megveszi az embereket.
Eddig nem tűnt fel ennyire az
egész… Most pedig szétesett az eddig alkotott kép a barátainkról.
Az utolsó előtti hét az
iskolában annak már nem olyan vészes, aki végig kihúzta valahogy. Na, ez vagyok
én. Négyesekkel és ötösökkel mindig megtartottam egy szintet, így nem kell
felelnem a javításért.
Otthon Anya furcsállotta,
hogy miért vagyok boldog. Hát ebben a családban már az a baj, ha valaki boldog,
és az a vicces, ha van valami bajom?
-
Meg vagyok
győződve arról, hogy amikor elmentél, még nem vigyorogtál ennyire intenzíven… -
tanakodott a konyhaasztalnál ülve.
-
Dehogynem –
röhögtem fel. – Lehet egy kérdésem?
-
Mondd csak!
-
A hétvégén
elmehetek egy újabb koncertre? – kérdeztem a legeslegbájosabb mosolyomat
varázsolva az arcomra.
-
Kérdezd Apádat!
Lassan bekullogtam Apa
dolgozószobájába, és boldogtalanul ledőltem az egyik székre.
-
Mi a baj? –
nézett rám furcsán.
-
Semmi… Csak azt
szeretném kérdezni, hogy – kezdtem bele a mondatba, közben pedig Apu arcát
fürkésztem, hogy mikor vágja majd rá a bűvös „nem” szócskát. Láttam rajta,
megerőlteti magát, de végül nem szólalt meg. -, mi lenne ha, esetleg,
elmehetnék egy másik koncertre is?
-
Elmehetsz
–bólintott rá.
-
Nem is tudod,
hogy milyen koncert!
-
De nyugodt szívvel
engedlek el, ha ott lesz Kevin is.
-
Apa! Rock
koncertre akarok menni. Szombaton is azon voltam!
-
Szombaton nem egy
pop énekesnő koncertjén voltál? – Összevonta a szemöldökét, és karba tett
kézzel várta a válaszomat, mintha az én hibám lett volna….
-
Apa, a te hibád
miatt voltam ott. Nem is ismertem a fellépő együttest, de legalább találkoztam
Kevinnel, és végül jól éreztem magamat.
Hosszasan elgondolkodott,
majd végül nem mondott semmit.
-
Nem direkt vettél
rossz jegyeket?
-
Minek akartalak
volna egy rock koncertre küldeni? Még bajod is eshetett volna.
-
De ott volt
Kevin… és Merri. Na, akkor most, hogy tudod az igazságot, így is elengedsz?
-
Igen – válaszolta
magabiztosan.
Nem az volt a baj, hogy
elengedett, hanem furcsának találtam az egészet. Meg sem próbált ellenkezni,
nem talált semmiféle kifogást. Vagy velem van a gond, vagy vele…
A suliban boldogan szaladtam
oda Merrihez, akit szintén elengedtek a hétvégi koncertre, így már csak a
bizonyos „előzenekarnak” kell jól szerepelnie.
-
Én megmondtam,
hogy láthatom még élőben – vigyorgott elégedett arccal.
-
De az nem olyan
élő! Ha majd előtted fog állni, azt majd figyelembe vesszük – bólintottam.
-
Az
autogramosztásnál majd a szemembe néz, rájön, hogy én vagyok az élete szerelme,
és ott helyben megkéri a kezemet.
-
Igen, Merri.
Valószínűleg ezt fogja tenni – veregettem meg a vállát, így ráhagytam az
egészet.
Elindultam Kevin osztályának
a terme felé, hátha ott találom, és akkor majd megmondhatom neki, hogy mind a
ketten el tudunk menni.
Amint beléptem a terembe, és
körbenéztem két rám meredő szempárra lettem figyelmes.
Kevin nagy boci szemekkel
nézett rám, aztán pedig mikor a haverja megveregette a vállát, odajött hozzám.
-
Szia, csak annyit
akartam, hogy tudunk menni a koncertre. Már csak a jegyeket kell elintézned… -
dadogtam egy kicsit.
-
Rendben –
vigyorgott. – Akkor eljössz velünk a megbeszélésre is?
-
Egyedül én?
-
Akkor hívd Merrit
is, nekem mindegy! – A vállát vonogatta, majd még egyszer rám nézett. – Akkor
csütörtökön a megbeszéléskor találkozunk… De előtte, nincs kedved találkozni
velem?
-
Találkozhatunk – dadogtam
bizonytalanul, mert nem értettem közvetlenségének az okát.
-
Akkor ma délután
elmegyünk sétálni – bólogatott határozottan, én pedig beleegyeztem az ötletébe.
Amikor újra találkoztam
Merrivel, akkor visongatva ugrottam a nyakába. Persze ő is rögtön ugrálni
kezdett, így keltettünk egy kis feltűnést.. az egész folyosón. És ez mind akkor
volt kínos, amikor Kevin és a haverjai látótávolságba kerültek. Rögtön
abbahagytunk mindent, amit eddig csináltunk, én pedig a hajamat kezdtem
csavargatni.
Soha nem hittem volna, hogy
egyszer Kevin fog randira hívni engem és azt vártam. Most pedig zavarban vagyok
miatta, és azt várom, hogy ne jöjjön el a pillanat. Talán ez az első randi
előtti szorongás?
Nem tudtam, hogy mit vegyek
fel, hogy mikor fog jönni… Képes voltam minden miatt idegrohamot kapni,
például, hogy egy kutya az utcánkban eszeveszettül ugatott.
Amikor még félig sem voltam
kész, akkor hallottam, hogy valaki csöngetett.
-
Anya! Nehogy ki
merd nyitni az ajtót! – Az emeletről ordítottam le, még hiányos öltözetben, de
gyorsan felkaptam magamra valamit, és szó szerint levágtattam a lépcsőn.
-
Mi ez a nagy
felhajtás? – fürkészte az arcomat Anya, miközben még utoljára megigazítottam a
hajam.
-
Kevinnel
elmegyünk sétálni – mondtam határozottan, majd kicsaptam az ajtót. – Szia!
Sokat vártál?
-
Á, dehogy. Addig
elfoglaltam magamat – mutatta fel a telefonját, én pedig egyből megértettem,
hogy mit csinált.
Beköszöntem Anyának, Apa
pedig szerencsémre még nem tartózkodott a házban, mert ha itthon lett volna,
teljesen biztos vagyok abban, hogy Kevin kedvessége ellenére is elbeszélgetett
volna vele.
-
És merre menjünk?
A park, vagy fagyizó? – nézett felém boci szemekkel, de volt benne valami… más.
-
Te vezetsz, nekem
teljesen mindegy!
-
Na! A
bizonytalansággal nem megyünk semmire! Döntesz, vagy lecövekelünk ide?
-
Tőlem maradhatunk
itt is – dadogtam, de szinte már nekem fájt, hogy ennyire nem tudok dönteni
semmiben.
-
Oké – vont
vállat, és leült az út széli padkára.
Én mellette álltam, és
vártam, hogy mondjon valamit, de egy idő után kezdett kínossá válni a csend.
-
Menjünk a parkba
– vágtam rá hirtelen.
-
Rendben – vont
vállat, és élettelenül feltápászkodott a padkáról, majd pedig elindultunk.
Kevin nem volt valami lelkes,
így pedig én sem voltam annyira feldobva. Soha nem tudnám megbocsátani
magamnak, ha ezt a randit elrontom, így inkább elkezdtem beszélni valamiről, és
amikor feloldódott a hangulatunk. Mi lehetett a probléma? Először még alig
akart beszélni.
Kellett egy kapaszkodótéma,
amihez mindig vissza tudtunk térni, ez pedig a RiverMakers lett. Ebből mindenfélét ki tudtunk hozni. Zene,
barátnők, a bandájuk, a haverjai. Az a lényeg, hogy nem unatkoztunk, de amikor
már tényleg kibeszéltünk minden témánkat, akkor reagált végre Kevin.
-
Nem megyünk be a
moziba? – A pláza felé biccentett, ami történetesen a park mellett helyezkedik
el.
-
Menjünk –
pattantam fel a padról, ahol eddig ültünk, és elindultunk.
Valójában nem tudtuk, hogy
milyen filmre megyünk be, csak két jegyet kértünk arra a filmre, amit éppen
most játszanak, így a címét sem tudtuk.
Bár az unalmassága ellenére végig
ettük a két nagy adag popcornt, és Kevin az előtte lévő örömére feltette a
lábát a székre és dobálta a kaját.
Mivel suttogva nem tudtunk
beszélgetni, ezért normál hangerővel folytattuk a témáink kibeszélését is.
Sokan pisszegtek, vagy
szóltak le minket, de senki nem mert szólni a biztonságiaknak. Így akaratom
ellenére a sötétben beszélgettünk, körülbelül két órán keresztül, amíg a film
véget nem ért.
Teljesen elgémberedtek a
végtagjaim a sok üléstől, így még egy kört sétáltunk, és csak ezek után kísért
haza.
Nem búcsúzkodtunk túl sokat,
szinte csak annyi volt az egész, hogy elsétáltunk hazáig, ott pedig elváltunk.
De mit is vártam, az első randi után minden romantikus lesz, megcsókoljuk
egymást, aztán pedig az örökkévalóságig együtt leszünk?
Ez a valóság, nem így
működnek a dolgok. Ki kell várni, hogy mindennek eljöjjön a maga ideje.
És valójában nem is voltam
elégedetlen. Én várok akármeddig, csak teljesüljenek az álmaim... Most egészen
a jó irányba haladok ez ügyben.
nagyon jó volt! gyorsan kövit! ::)
VálaszTörlésköszönjük, megpróbálunk sietni :)
TörlésÉs F.nek üzenem, hogy követelem az új részt az Only Word-ön..:)
TörlésNagyon sietek..:D És aki most itt ezt olvassa az utálni fog, de elárulom, hogy befejező rész lesz :)
Törléstetszetös, gyorsan kövit:D am nagyon jól irtok:)
VálaszTörlésköszönjük, megpróbálunk sietni... :DD
TörlésNagyon jooooooooo imadom kerlek gyors kovit
VálaszTörléshaha xx
köszönjük!!!! :D
Törlésiiigen nem sokára az is megérkezik :)